Utak, utcák

Tudtam, hogy a felvétel nem maradt épen, mert elmenőben rátapostam a memóriakártyára. Ezt nem osztottam meg a lánnyal, higgyen, amit akar. Összeszorítottam a fogam, amikor rám támaszkodott. Lassan elindultam az ajtó felé, de a lány máshogy döntött, én pedig ráhagytam.
- Nincs. De nekik biztosan.
Támogattam az ötletet, hogy elhozza a táskát. Tudni sem akartam, mi minden volt benne. Szavain elgondolkodtam, majd lassan bólintottam. Elengedtem őt, és halk nyögéssel lehajoltam a késért, amit a vérem borított.
- Biztos vagy ebben?
Nem tűnt gyilkos alkatnak. Volt a szemében valami, valami távoli, lenyűgöző erő, de nem sötétség. Vajon mivé tette őt ez a világ? És mivé tett engem?
Elindultam az összetört arcú testőr felé, aki már mozgolódott. Kicsit megszédültem, de nem foglalkoztam vele.

Elengedtem és letérdeltem a táska mellé. Sikerült előkotornom belőle egy szikét, ezt találtam a leghasználhatóbb eszköznek. Remegő kézzel tartottam pár pillanatig, majd lassan Peterre emeltem a tekintetem. Figyeltem, ahogy a kezébe vesz egy véres kést s közben csak kábultan bólintottam a kérdésére. Aztán odavonszoltam magam a hawaii ingeshez. Durva arcvonásai most békések voltak.
- Ha felébred, még dühösebben fog kerestetni és nem fogja feladni - mondtam halkan magamnak. - Kétségtelen, hogy nagyobb hatalma van, erősebb. Ha ő túléli ezt a találkozást, csak elodázom a saját kínhalálom - suttogásommal megpróbáltam erőt meríteni. Meggyőzni magam, hogy valóban nincs más választásom. Ha túl akarok élni, ha meg akarom védeni mindazt, ami fontos a számomra, áldozatokat kellett hoznom. Nem lehetek gyáva és gyenge. - Meg kell halnia.
Felemeltem karom, hogy lesújtsak vele. Tétováztam. Végül a szike mélyen belefúródott a férfi torkába. Azonnal elengedtem a fegyvert és csak bámultam megkövülten a feltörő vért. Ahogy a földön felém kúszott a vörösség rémülten távolodtam el tőle.

Nem hittem, hogy megteszi. Egyszerűen nem tűnt annyira erősnek. Csak egy dacos kislány volt, nem több, és az ilyenekben a harag nem sokra elég. Arra, hogy gyilkoljanak, semmiképp sem.
Vörös fröccsenést láttam, és a vér ömleni kezdett a megbízóm torkából, hullámokban, ahogy a seben keresztül a szíve a külvilágba pumpálta vérét utolsó, kétségbeesett dobbanásaival. Felvontam a szemöldököm. Megtette... Nem hittem volna.
Rajtam volt a sor. Elfordultam az egyre terjedő vértócsa és a hátráló lány látványától, és orromban a vér fémes szagával megindultam az egyik testőr felé.
Amikor a kés a mellkasába hatolt, felpattant a szeme. Nem láttam benne fájdalmat, csak rémületet és döbbenetet. Másodszorra is lecsaptam, és a szemek mélyén valami kihunyt. A fickó elernyedt.
A második gorillának elsőre találtam el a szívét, és éreztem az utolsó szívdobbanását a kés rezdülésében. A kezemet meleg vér borította el, és lüktetett az oldalam. Felegyenesedtem, és a lányhoz sétáltam. Szó nélkül átkaroltam, hogy támogassam. Elindultam kifelé. Az ajtóval meggyűlt a bajom, mert túlzottan remegett a kezem, de végül kijutottunk a kocsimhoz.
- Szállj be.

Egészen a falig hátráltam. Már mielőtt megérkeztem volna elhomályosult a tekintetem. Éreztem, ahogy tenyerembe hulltak könnyeim. Bámultam a hullámzó képet, az elmosódott kezeim, majd Petert. Ő vajon mit érez, mikor általa kimúlik egy élet? A vér szaga megülte belső járataim, beletapadt a torkomba.
Peter végül hozzám lépett és talpra állított. Megpróbáltam összekaparni magam és nem nehezíteni a dolgát. Nem engedhettem meg, hogy elhagyjam magam. Tovább kell lépni. Megtörölgettem a csuklómmal szemeim, miközben Peter a raktár ajtajával bajlódott. Most már szó nélkül engedelmeskedtem és beszálltam a kocsiba. Hátradőltem az ülésben és összefontam arcom előtt karjaim.
- Hova megyünk? - kérdeztem meg erőtlenül.

Beültem a sofőrülésbe, és behúztam magam után az ajtót. Reszelősen lélegeztem. Most végre volt alkalmam megvizsgálni, mennyire súlyos a sebem. A pólóm átázott a vértől, ami nem volt jó jel. A fejtámlának döntöttem a tarkóm, és mélyet sóhajtottam. Lehunytam a szemem, úgy válaszoltam.
- Ha tudsz sebet varrni, akkor hozzám. Segítségre van szükségem. Ha nem tudsz, kiteszlek ott, ahol kéred.
Áthajoltam a lány előtt, és a kesztyűtartóból kivettem egy maréknyi zsebkendőt. Megtisztogattam véres kezem, és annyira lekötött ez a művelet, hogy addig fel sem pillantottam, míg nem végeztem. A zsebkendőket kidobtam a lehúzott ablakon. Ez a Perem, nem kellett tartanom attól, hogy nyomokat hagyok. Senkit sem fog érdekelni az a három hulla ott a raktárban.
Bal kezemet a kormányra ejtettem, a jobbal pedig megpróbáltam bedugni a slusszkulcsot a gyújtáskapcsolóba. Másodszorra sikerült. A motor feléledt, én pedig a gázra léptem.
Vetettem egy oldalpillantást a lányra.
- Hogy érzed magad?

Lehulltak karjaim és rá pillantottam. Láttam a hatalmas vérfoltot az oldalán, aztán lassan felsiklott tekintetem a fáradt, sápadt arcára.
- Honnan tudnék sebet varrni? - kérdeztem meg csípősen, de azért visszanyeltem belőle a nagyját. - Ez nem valami film, ahol mindenki kisujjból sebet varr, nem véletlenül oktatják egyetemen - morogtam az orrom alatt, bár zsörtölődésem a végére megszelidült.
- Van itt a környéken egy orvosi rendelő, talán minél hamarabb benézhetnénk oda - javasoltam, miközben a kezét törölgette. Mivel kellően belefeledkezett engedtem a fájdalomnak és elhúztam kicsit a ruhám, hogy megvizsgáljam a sokkoló égette sebet. Az se volt valami szép.
- Szarul - feleltem a kérdésére őszintén. - Miért kellett idehoznod?! - kértem számon, közben figyeltem, ahogy beindítja a motort.
- Biztosan tudsz így vezetni? - aggódtam. - Esetleg helyet cserélhetnénk - ajánlottam.

Vállat vontam, és befordultam a sarkon. A látómezőm széle furcsán sötét volt, de pislogtam párat, és rendbe jött.
- Nem tudom. Én is tudok sebet varrni. Nem árt, ha az ember tud ezt-azt.
Az útra koncentráltam, de azért figyeltem a lányra is. Zsibbadt az oldalam. Azt nem tudtam, mit jelent ez, de úgy gondoltam, biztos semmi jót. A visszapillantóban láttam a sebét, és önkéntelenül elfintorodtam.
- Mi a neved?
Harag lobbant fel bennem a kérdésére, de elnyomtam. Lenyúltam, váltottam, és a motor magasabb hangfekvésben kezdett duruzsolni. Kicsit mélyebbre nyomtam a gázpedált, gyorsultunk.
- Mert kellett a pénz - mondtam szárazon.
A következő kérdése után vetettem rá egy oldalpillantást, és a szám sarkában gonosz kis félmosoly jelent meg.
- Nem, köszönöm. Inkább én vezetek. - feleltem színtelen hangon.

//Orvosi rendelő//

- Akkor miért nem varrod meg magadnak? - beszéltem vissza, mert felbosszantott. Én is tudok ezt-azt, ha sebet varrni nem is. Csak elképzeltem ahogy én megvarrogatom és kiszaladt a vér az arcomból.
- Nola Kyle - mondtam meg a nevem, miközben összefontam a karjaim tüntetőleg magam előtt és az utat bámultam.
- Megkaptad. Nyugodtan elsétálhattál volna. A hősködésedért semmit sem kapsz, csak egy szúrtsebet szereztél be - mutattam flegmán a sebére. Aztán kicsit visszavettem magamból.
- Amúgy, ha tudtad, hogy amint megkapod a pénzt, kihozol, akkor szükségtelen lett volna rám vágnod az ajtót. Sőt, azt a sokkolót sem lett volna muszáj megvárnod  - elégedetlenkedtem. - Persze azért köszönöm - tettem hozzá halkabban.

//Orvosi rendelő//